promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Exatlon Hungary: ők lesznek az új Kihívók és Bajnokok
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hamarosan a 3. évaddal visszatér a TV2-re az Exatlon Hungary, és már be is jelentették, kik lesznek a Kihívók és a Bajnokok.

Két évad, 190 epizód, és több, mint 3500 versenyfutam után újra jön az Exatlon Hungary. A TV2 extrém sport-realityje hamarosan a napfényes Dominikai Köztársaságból jelentkezik, ahol már a jól ismert, embert próbáló akadálypályák mellé még nehezebb, nagyobb kihívást és látványosabb pályák épültek, hogy otthont adjanak a Bajnokok és Kihívók párharcának.

„Az Exatlon Hungary a TV2 egyik legnépszerűbb műsora, ami óriási sikerrel futott az első két évadban. Tavasszal pedig a pandémia idején azon igen kevés műsorok közé tartozott a világban, amit nem kellett leállítani, és le tudtuk forgatni úgy, ahogy szerettük volna a maximális biztonság mellett”

- mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

Azt, hogy ki áll rajthoz a piros és kék csapatban, az Exatlon Hungary műsorvezetője, Palik László árulja el az alábbi videóban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás