promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vasvári Vivien balesetet szenvedett a Farm VIP forgatásán – videó
Borítókép:  Vasvári Vivien / via bors.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Beigazolódtak a Farm VIP versenyzőinek félelmei, ugyanis az egyik feladatnál elég komoly ütést kapott Vasvári Vivien.

Már javában zajlik a TV2 Farm VIP című műsora, ami már az első adások alatt is rengeteg izgalommal szolgált, hiszen többek között kiderült, hogy Ambrus Attila, vagyis a Viszkis elég nehezen kommunikál, ezért folyton káromkodva üvöltözik csapattársaival, akik már egyre nehezebben bírják. Sőt, még a Feleségek luxuskivitelben egykori sztárja, Vasvári Vivien is kapott egy kis ízelítőt a dühéből, bár vele most ennél jóval durvább dolog történt.

Vasvári Vivien éppen egy olyan feladatban vett részt, ahol egy méretes farudat kellett fogni, és amint elkezdődött a játék, rögtön hatalmas erővel szájba vágta őt az objektum – ennek az lett a következménye, hogy belül szétnyílt az ajka, és hirtelen azt sem tudta, hogy hol van.

Sydney van den Bosch és Terecskei Rita már előre érezték, hogy itt valami baj lesz, és sajnos igazuk is lett, pedig Vásáry André figyelmeztette őket, hogy ne fessék az ördögöt a falra. A megrázó jelenet láttán még Demcsák Zsuzsa is az arcához kapott, szóval tényleg elég ijesztő lehetett látni, ahogy az egyik szereplő megsérül.

Itt lehet megtekinteni Vasvári Vivien balesetét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás