promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV 10: eldőlt, hogy VV Bálint kit hív ki párbajozni
Borítókép:  RTL Klub offical
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Közeledik a Való Világ 10 első párbaja, és Bálint ki is választotta, hogy kivel szeretne megmérkőzni.

Erősen indult a Való Világ 10, mivel a többség tabuk nélkül vetette bele magát a villa létbe. A lakók tényleg kezdik elfelejteni, hogy kamerák vannak körülöttük, és ez egyre pikánsabb szituációkat eredményez.

Közben persze folyik a verseny, és egy lakótól, név szerint VV Mercédesztől hirtelen el is kellett búcsúznunk. Megtörtént az első kiválasztás is, ahol a többiek Bálintra tették a legtöbb jelet, tehát neki kellett eldöntenie, hogy kivel szeretne párbajozni.  

„Furcsa volt látni, hogy a lányok megpróbáltak manipulálni nagyon keményen, hogy az egóm nem fogja azt engedni, hogy kivigyek egy lányt. Most akkor elmondom nektek, hogy ez a játék nem arról szól, hogy van fiú Való Világ és van lány Való Világ. Itt nem fiúk és lányok küzdenek egymás ellen, hanem karakterek”

- mondta a kihíváson Bálint, aki végül Digónak adta a kék kendőt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás