promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Istenes László kifakadt: „A zsűrire is haragszom”
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Istenes László és Czina Boglárka esett ki a Dancing with the Stars legutóbbi adásában, és a Mokka műsorvezetője nem rejtette véka alá az őszinte véleményét.

Nem lehet azt mondani, hogy a Dancing with the Stars legutóbbi adása ne lett volna eseménydús. Visszatért a koronavírusból felgyógyult Tóth Dávid és partnere, Lissák Laura, illetve egy lánykérés is történt az élő műsorban; Pásztor Anna tanára, Köcse György a produkciójuk után eljegyezte szerelmét, Stana Alexandrát, aki Győrfi Dániel partnere.

A műsor végén aztán Istenes Lászlónak és Czina Boglárkának kellett távozniuk, akik nem rejtették el csalódottságukat.

„Azért vagyunk szomorúak, mert egyértelműen látom magunkon a fejlődést, hogy ha visszanézem a táncainkat. És ki kell, hogy mondjam azt, amit gondolok: picit a zsűrire is haragszom, mert 3. hete hallgatjuk azt, hogy egyre jobbak vagyunk, de a pontszámok ugyanolyanok, kivéve most Nóri pontszáma. Ha a zsűri azt mondja, hogy fejlődünk, akkor nem értem, hogy miért nem mutatja meg egy icipicivel, hogy mennyit fejlődtünk mondjuk 3 hét alatt. Ez csak a szomorúság, mert egy nagyon jó táncunk jött volna, amire 6 hete várok, és most ez nem sikerül”

- fogalmazott a Mokka műsorvezetője, aki viccesen meg is jegyezte, hogy a hétfői reggeli műsorban majd saját magával fog interjút készíteni.

A párossal készült teljes beszélgetést alább nézhetitek meg.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás