promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tilla majdnem megfulladt egy konfetti miatt, és erről felvétel is van
Borítókép:  Till Attila / via sztarlexikon.24.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nagyon durva dolog történt a vasárnap esti Sztárban sztár döntője előtt, ugyanis Till Attila kis híján életét vesztette a főpróbán.

Rengetegen voltak kíváncsiak a TV2 Sztárban sztár című műsorának fináléjára, hiszen sokan izgultak, hogy vajon Tóth Andi, Szabó Ádám és Vastag Csaba közül ki lesz a vetélkedő győztese. Végül Szabó Ádám vihette haza a trófeát, a közönség pedig nagyon örült ennek, viszont a boldogságot és a csillogást beárnyékolta egy elég komoly baleset, aminek szörnyű vége is lehetett volna.

A Sztárban sztár műsorvezetője, Till Attila elárulta, hogy a döntő főpróbáján sajnos szerencsétlen módon benyelt egy viszonylag nagy konfettit, ami a torkán akadt, és emiatt rendesen megijedt, hiszen akár meg is fulladhatott volna.

Szerencsére utólag már nevetve mesélte el a történetet Tilla, bár akkor jóval rémisztőbb volt a helyzet, de végül sikerült vízzel kiöklendeznie az idegen tárgyat, így zökkenőmentesen folytatódhattak a munkálatok, és nem kellett elszállítani őt a gégészetre. Ebből persze a nézők semmit sem éreztek, hiszen a híresség remekül végezte a dolgát, és ha nem osztja meg velünk ezt a rémisztő esetet, akkor valószínűleg sose tudtuk volna meg.

Itt lehet megnézni Till Attila balesetét, ami akár tragikusan is végződhetett volna:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás