promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dér Heni nagyon cuki képpel árulta el születendő babája nemét
Borítókép:  Dér Heni / blikk.hu (Isza Ferenc)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Nyerő párosból ismert Dér Heni egy elképesztően édes fotóval tudatta a világgal, hogy kisfiút, vagy kislányt hord a szíve alatt.

Igaz, hogy a közönség egy részének nem tetszett Dér Heni viselkedése az RTL Klubon látott Nyerő páros című műsorban, de az kiderült, hogy remekül illenek egymáshoz Bakos Gergővel, aki azóta már meg is kérte az énekesnő kezét. Sőt, még azt is elárulták, hogy bővül a család, ugyanis végre gyermekáldás elé néznek, ami hatalmas boldogságot okoz nekik.

Dér Heni most feltöltött egy képet, ami alapján már biztos, hogy kisfiút várnak szerelmével, és ez azért is nagyon fontos számára, mert ő végig ebben reménykedett, hiszen kettejük közül inkább Bakos Gergő volt az, aki kislányt szeretett volna – de a híresség persze megosztotta a követőivel, hogy természetesen mindkettőnek örült volna, és az a legfontosabb számára, hogy a pici egészséges legyen.

A rajongók mellett többek között Király Viktor, és Peller Mariann is kifejezték szívből jövő gratulációjukat, és mindenki abban reménykedik, hogy zökkenőmentesen fog telni a következő időszak, hiszen Dér Heniéket nagyon megviselte, mikor pár hónappal ezelőtt elvesztették az előző babájukat.

De most szerencsére csak a pozitív gondolatokkal foglalkoznak, ráadásul azt a bensőséges videót is kirakták, amin Bakos Gergő megtalálja egy lufiban a terhességi tesztet, majd hatalmas mosollyal az arcán próbálja feldolgozni az örömhírt.

Itt lehet megtekinteni Dér Heni cuki bejelentését:

Itt pedig videón látható a pillanat, ahogy Bakos Gergő megtudja a pici érkezését:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás