promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Igazi bombázó lett Fásy Zsüliett – képek
Borítókép:  Fásy Zsüliett / blikk.hu (Varga Imre)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hihetetlenül lefogyott Fásy Zsüliett, aki most egy határozottan szexi fotó-összeállítással mutatta meg elképesztő alakját.

Fásy Ádám lánya, Zsüliett még gyerekként mutatkozott be édesapja műsorában, az idősebb közönség pedig egyenesen imádta a cuki kislányt, aki a „Szóljon hangosan az ének”-hez hasonló örökzöld slágereket énekelte nekik a színpadon. Azóta már sok-sok év telt el, ő pedig felnőtt nővé vált, az utóbbi időben pedig elég jelentős átalakuláson ment keresztül, ami mellett nehezen lehet elmenni szó nélkül.

Fásy Zsüliett rengeteget fogyott, és már szinte rá se lehet ismerni, amire az is rásegít, hogy egykori bő ruháit eldobta, és most egy feszes, felettébb csábító összeállításban mutatta meg vadiúj, dögös testét.

Természetesen nem a külsőségeken múlik egy ember boldogsága – hiszen tudjuk, hogy főleg a belső értékek számítanak –, de Fásy Zsülietten látszik, hogy egészen élvezi az új életét, mivel jó eséllyel egyre többen fordulnak meg utána az utcán, és nem csupán amiatt, mert felismerték őt édesapja valamelyik méltán híres zenés műsorából.

Itt lehet megtekinteni Fásy Zsüliett szexi fotóit:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás