promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kelemen Anna hatalmas dekoltázst villantott – fotó
Borítókép:  Kelemen Anna / via alizetics.blogspot.com
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Annácska most nem akart mély gondolatokat ébreszteni bennünk, csupán egy szexi képpel ajándékozott meg minket, ezért pedig hálásak lehetünk.

Megszokhattuk, hogy az egykori Playmate, Kelemen Anna folyton csábító posztokkal csavarja el a közönség fejét, amik mellett néha egészen felkavaró gondolatmenetek is helyet kapnak, hiszen legutóbb például a koronavírusról, és a mai, digitális világ görbetükréről árulta el őszinte véleményét. Most viszont egyáltalán nem akart komolykodni, és csupán a teste beszél helyette.

Kelemen Anna egy egészen lenge, rózsaszín, gepárdmintás felsőt vett fel, ami a közelgő hűvös időben nem lesz túl jó választás, ugyanis középen teljesen fedetlenül hagyja a melleit – ezzel pedig rengeteg követő számára nyújt igazán kellemes élményt.

A híresség fotója kimondottan nagyot robbant, ugyanis annyi szivecskés hangulatjel jelent meg mellette, hogy ha étellé lehetne váltani őket, akkor megszűnne a Földön az éhezés. Ebből is látszik, hogy még mindig nagy hatással van az emberekre Annácska megjelenése, és hiába támadják páran a sovány testalkata miatt, ő pontosan tudja, hogy mi kell a rajongóknak.

Itt lehet megtekinteni Kelemen Anna dögös képét, persze csak saját felelősségre:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás