promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kelemen Anna félmeztelen, és a világ dolgairól elmélkedik – fotók
Borítókép:  Kelemen Anna / via heol.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Annácska rögtön két brutálszexi képpel is megajándékozott minket, amik közül az egyikhez még mélyenszántó gondolatok is tartoznak.

Mindig bízhatunk Kelemen Annában, ha csábító képekre vágyunk, az egykori Playmate pedig most igazán kitett magáért, hiszen pár óra alatt kétszer is meglepetést okozott a hűséges követői számára. Először egy falatnyi tangában fedte fel formás fenekét, ráadásul félmeztelenül, aztán egy dögös fehérneműben pózolt a közönség legnagyobb örömére – sőt, még egy különleges eszmefuttatásba is betekintést nyerhettünk.

„Az utóbbi években is a számok birodalmában voltunk kénytelenek élni, azzal a téveszmével, hogy van választásunk. Barátok helyett algoritmusok, bizalmaskodó, vadidegen üzenetek, erősen irányított világ veszi át a személyes kontaktokat”

– írta Annácska, és ez csak egy kis részlet az értékes információtömkelegből.

Lehet, hogy korunk egyik legnagyobb filozófusa veszett el benne, de mi ezt a tényt nem tudjuk feldolgozni a vonzó megjelenése miatt? Akárhogy is legyen, mindig jó látni, hogy Kelemen Anna még bízik annyira a világban, hogy szabadon, kendőzetlenül ossza meg a testét, és gondolatait az emberekkel.

Itt lehet megnézni a híresség félpucér képét, persze csak saját felelősségre:

Itt pedig szexi fehérneműben láthatjuk Annácskát:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás