A műtét hozta újra össze Gáspár Beát és Győzikét – videó
Olvass tovább...
Gáspár Győző mindenkit meglepett a komoly, érett kiírásával, amit szeretett feleségének, Beának szánt, de végül másokra is nagy hatással volt.
A legtöbben alapból egy igazi showmanként tekintenek Győzikére, hiszen mindig tudja, hogy mivel kell szórakoztatni a közönséget, viszont most végérvényesen kiderült, hogy van egy másik, jóval érzékenyebb oldala is.
Olvass tovább...
Házastársát, Gáspár Beát nemrég kellett megműteni, és szerencsére már sokkal jobban van, ráadásul a szerelmük lángja is újra belobbant – valószínűleg ennek is köszönhető a sztár könnyfakasztó üzenete.
„Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; Pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; Egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során”
– osztotta meg a világgal Gáspár Győző.
Gyönyörű búcsú ez a fiatalságtól, amiben magához öleli a múló időt, amit természetesen feleségével együtt élnek át, és még jó sokáig szeretné, hogy ez így legyen. Ebből is látszik, hogy Győzike tényleg nagyon szereti Beát, az érzelmei pedig annyira átjöttek a soraiból, hogy több kommentelő is jelezte, mennyire meghatódott, miután elolvasta ezt a szívbemarkoló írást – volt, akinek még a könnye is kicsordult.
Pár családi kép is tartozott a mély gondolatokhoz, amiket itt lehet megtekinteni:
Olvass tovább...