promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Igazoltatni akarták a részeg autóst, aki szexelni kezdett utastársával – videó
Borítókép:  illusztráció. Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Christoph Hardt.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le Ukrajnában, egy járókelőnek köszönhetően pedig a világ megismerheti az autós történetét.

Azt senkinek sem kell ecsetelni, hogy egészen döbbenetes dolgokat tudnak művelni a részeg emberek.

Az alábbi esetet egészen különlegessé teszi az, hogy az örökkévalóságnak is fennmarad. 

Augusztus elején a rendőrök ittas vezetés gyanúja miatt megállítottak egy autóst az ukrajnai Poltava megyében, egészen pontosan Kremencsuk városában. A vezető azonban nem adta át a jogosítványt a rend őreinek, hanem bezárkózott a járműbe és heves szexelésbe kezdett a vele utazó nővel.

Szerencsére a légyottot egy élelmes járókelő mobiltelefonjával rögzítette. Ezen pedig jól látszik, hogy az ittas vezetőt és a nőt egyáltalán nem érdeklik a körülmények, senkitől sem zavartatva folytatták az aktust.

A beszámolók szerint a férfi azt hitte, hogy ezzel megúszhatja a rendőri intérkedést.

Kremencsuk városának rendőrségi szóvivője bőbeszédűbb volt az eset kapcsán:

a tájékoztatás szerint az autós az aktus után résnyire leengedte a jármű üvegét, de a rendőri felszólításra sem volt hajlandó alávetni magát az alkoholvizsgálatnak. Természetesen a jogosítványát sem mutatta meg. Végül ittas vezetés, a rendőri intézkedés akadályozása és huliganizmus miatt fogják felelősségre vonni.

A hírt a kárpátaljai Kárpáti Igaz Szó honlapján találtuk, akik egy ukrán portálra hivatkozva írták meg az eseményeket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás