promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
UFO-invázió! Március óta egyre több repülő csészealj jön a Földre - kiderült, hogy miért
Borítókép:  Profimedia/illusztráció (UFO-torony, Pozsony, Szlovákia) - Marijan Murat/dpa/Alamy Live News
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

50%-kal emelkedett az észlelések száma Kanadában a koronavírus-járvány kitörése, illetve a karanténhelyzet felállítása óta - írja a Newsweek.

Chris Rutkowski, az azonosíthatatlan repülő tárgyakat vizsgáló szakember, aki nyitott szemmel pásztázza a különböző közösségi oldalakon, illetve egyéb hivatalos médiumokban megjelenő észleléseket vette észre, hogy a karanténidőszakban

gombamódra jöttek elő az újabb és újabb felvételek, illetve beszámolók a rejtelmes csészealjakról és fura éjszakai fényjelenségekről.

A szakember azt is elmondta, hogy tavaly 948 bejelentés volt, és az ügyek 3%-át zárták úgy a hatóságok, hogy nem tudtak konkrét magyarázatot adni a rejtelmes fényjátékokra, repülő tárgyakra és különböző tűzgolyókra.

Most valószínűleg ez a szám emelkedni fog.

Rutkowski hozzátette,

az embereknek ebben az időszakban sokkal több idejük volt az eget pásztázni (és több idejük volt photoshoppolni is), így nem meglepő az emelkedő esetszám. De azt sem zárja ki a szakember, hogy a földönkívüliek aktivitása nőtt volna meg.

A bejelentők általában fénygömbökről beszélnek, illetve fénygömböket mutató felvételeket osztanak meg a közösségi felületeken.

Egyelőre nem tudják, hogy hol a határ, de valószínűleg idén csúcsot dönt majd az észlelések száma, 2020 lesz azaz év, amikor a legöbb földönkívüli-látogatásról szóló bejelentés járja be a netet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás