promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Különköltözött a várandós Radics Gigi – kiderült, hogy miért
Borítókép:  Radics Gigi / rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Igazán komoly döntést hozott a tehetséges énekesnő, Radics Gigi, aki éppen az első babáját várja.

Radics Gigi gyönyörű hangjára nem csupán itthon, de külföldön is felfigyeltek, így már kint is hatalmas sikereket ért el tehetségével. Most 23 évesen arra jutott, hogy eljött az ideje egy nagyon fontos dolognak, és családot alapít párjával, Mikus Áronnal. Az örömhírrel ráadásul rendesen meglepte rajongóit, hiszen még az is kiderült, hogy az énekesnő várandós, és kislányt hord a szíve alatt.

Mivel önállósodnia kell a fiatal hírességnek, így nem célszerű, hogy otthon lakjon a szüleinél, ezért elhatározta, hogy különköltözik tőlük, de azért közel marad hozzájuk. Ráadásul már meg is találta szerelmével az új, családi álomotthont, és többek között erről is beszélt most a Borsnak.

„Maradtunk a kerületben, Budafok-Tétényben, itt találtuk meg az első közös fészkünket Áronnal, és már nagyban tart a költözködés. Egy háromszobás lakás, zöld kerttel, pár szomszéddal, mindössze tíz percre a szüleimtől”

– mesélte izgatottan a sztár, aki már az októberben érkező Bella szobáját is megálmodta, ami már nagyon szépen halad.

Radics Gigi azzal kapcsolatban is elmondta gondolatait, hogy mennyire izgul a teljesen külön élettől, és vajon sikerül-e majd rendesen vezetnie a saját háztartást.

„Mindig is sokat sertepertéltem anyukám körül, és bár mostantól saját háztartást vezetek majd, nem új számomra a főzés, mosogatás, házimunka. De persze a pici mellett óriási segítség lesz, hogy a szüleim ilyen közel vannak. Legalább fél évet tervezek itthon maradni Bellával, de utána mihamarabb szeretnék újra színpadra állni. Szeretném elkezdeni összehangolni a munkát és a magánéletet, és hogy a lehető legjobban működjön egymás mellett a kettő”

– osztotta meg a magazinnal Radics Gigi, aki valószínűleg már nagyon várja, hogy végre megszülessen az első gyermeke.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás