promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere
Borítókép:  Bogdán László / via indirekt.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szomorú hírt közöltek ma reggel, ugyanis kiderült, hogy 46 évesen meghalt Cserdi polgármestere, Bogdán László, aki állítólag saját kezével vetett véget életének.

A Világgazdaság írja, hogy 46 esztendős korában elhunyt Bogdán László, aki 2006 óta volt Cserdi polgármestere, előtte pedig négy évig alpolgármesterként tett a közösségért független jelöltként. A tragikus hír nagyon meglepte az embereket, és rengetegen gyászolják a politikust, aki sokak szerint példaértékű helyet csinált Cserdiből.

Bogdán László Pécsen született egy szegény roma családba, és anyagi okok miatt nem tudott továbbtanulni, ezért magát fejlesztette, amivel egészen a polgármesteri pozícióig jutott. Vezetése alatt mondhatni megszűnt a bűnözés, pedig előtte súlyosabb volt a helyzet a községben. Oktatási programot indított, feléledt a mezőgazdasági termelés és közmunka lehetőségeket is biztosított, így sikerült elérnie, hogy Cserdi egy jobb, élhetőbb otthon legyen mindenki számára.

A 444 cikke szerint Bogdán László holttestét kedd reggel találták meg a helyi feldolgozóüzemben, egyes beszámolók szerint felakasztotta magát.

Több információ még nem derült ki a szomorú esetről.

Ha bárki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, akkor hívja a krízishelyzetben lévők számára a nap 24 órájában fenntartott, ingyenesen hívható 116-123-as, vagy a 06-80-820-111-es telefonszámot. Ha valaki másról van szó, akinek szüksége lehet a segítségre, akkor ezen az oldalon találhat információkat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás