promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Billie Eilish úgy odavolt Justin Bieberért, hogy majdnem terápiára vitték
Borítókép:  Billie Eilish / Jean-Baptiste Lacroix / AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szinte hihetetlen belegondolni, hogy a 18 éves világsztár, Billie Eilish pár évvel ezelőtt úgy rajongott Justin Bieberért, hogy az egyenesen ijesztő – és ezt az édesanyja is így gondolta.

Justin Bieber 2009-ben robbant be a köztudatba a „Baby” című slágerével, és egyből meghódította a kislányok szívét, hiszen olyan volt, mint egy cuki mókus, aki szépen énekel, és még a haja is húdehú. Elképesztően sokan rajongtak már-már betegesen a fiatal popsztárért, és kiderült, hogy a mostani egyik legmenőbb előadó, Billie Eilish is így volt vele.

A DailyMail írja, hogy a 18 esztendős énekesnő annyira imádta Justin Biebert, hogy minden egyes nap sírt miatta nyolc évvel ezelőtt.

Alapból is elég durva volt a helyzet, de Billie Eilish édesanyja, Maggie Baird elmondta, hogy akkor kezdett eluralkodni rajta egy igazán rémisztő érzelemhullám, mikor kijött az „As Long as You Love Me” című dalhoz készült klip. Itt annyira komoly lett a dolog, hogy már szakember segítségére is gondoltak.

„Táncstúdióba vittem kocsival Billie-t, ez a szám szólt, sírás, majd hazafelé is sírás. [...] Aztán a videó, Billie arról beszélt, izgatott volt, hogy hamarosan kijön, és csak sírt, csak sírt... Azt azért elmondanám, hogy elgondolkodtunk azon, hogy terápiára viszünk téged, mert annyira szenvedtél Justin Bieber miatt”

– mondta Billie Eilish jelenlétében az anyukája.

Az énekesnő próbálta azért utólag menteni egy kicsit a szituációt, hiszen állítólag akkoriban mindenen pityergett, de az biztos, hogy hatalmas Belieber volt pár éve. Azóta viszont hosszú utat tett meg, hiszen már öt Grammy-díj büszke tulajdonosa, ráadásul gyerekkori álma is teljesült, hiszen a „Bad Guy” című gigaslágerében Justin Bieber is közreműködött.

Aki nem hinné el, annak itt a bizonyíték, hogy Billie Eilish tényleg nagyon odavolt érte:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás