promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Madonna egy szál bugyiban fotózta le magát
Borítókép:  JEFF FUSCO / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Madonna még a mankójával is szexizni próbál, de hát így nem tud tökéletesen pózolni.

Az énekesnő augusztus közepén lesz 62 éves. Az biztos, hogy még ennyi idősen is nagyon büszke a testére, amit meg szokott villantani a nagyvilágnak. Múltkor egy átlátszó melltartós képet kaptunk tőle, de itt már tényleg mindegy lett volna, ha teljesen meztelenre vetkőzik. Van, aki úgy gondolja, hogy még simán belefér, páran meg úgy vannak vele, hogy ezt már nem kellene erőltetni.

[[cikk]]

Közben kiderült, hogy Madonnának valóban komoly sérülése van. Eddig annyit lehetett tudni, hogy az énekesnő a párizsi fellépésen térdszalagszakadást szenvedett, az orvosa pedig nem engedte színpadra állni. Vagy ez újult ki, vagy valami más történt, de az biztos, hogy Madonnát a múlt hónap elején fotózták le, amikor egy londoni kórházból bicegett ki mankóval.

Nem olyan rég tüntetni is mankóval ment, de ahogy láthatjuk majd, még továbbra is szüksége van rá a sztárnak, hogy járni tudjon, szóval sajnos még nem száz százalékos a lába.

Ez még nem jelenti azt, hogy lemondana a szexizésről: kalapban, és egy szál bugyiban fotózta le magát, persze ügyelve arra, hogy ne legyen belőle túl nagy villantás.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás