promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csodálatos gesztust tettek Szilágyi István özvegyének
Borítókép:  Blikk/Zsolnai Péter
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

„Ha a család igényli, nagyon szívesen elkészítem neki Szilágyi művész úr sírkövét. Mindegy, hogy milyen kőből szeretnék, megcsinálok bármit” – ajánlotta fel szolgálatait a Szilágyi családnak Juhász Tamás sírköves. Mint mondta, tudja, hogy Jolika néninek nélkülöznie kell, ezért is próbál segíteni.

Sokakat megérintett Szilágyi István május 3-i halála, mint később kiderült gyilkosság történt, amit, fia, Sz. Péter követhetett el. A fiú, aki jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van, egy kalapáccsal üthett agyon apját. Az ismert színész szertartásán nagyjából ötven fő gyűlt össze, amelyen felolvasták Brüsszelben élő unokája, Szilágyi Nándor levelét is. 

Van olyan ember azonban, aki csak távolról, a televízión keresztül ismert és szerette meg Szilágyi Istvánt. Juhász Tamás sírkövesre nagy hatással volt a színész, gyerekkorában rajongott érte, most pedig úgy éri eljött az ideje, hogy tegyen egykori szeretett színészéért valamit.  

„Le­taglózott a halála, pláne, hogy ilyen borzalmas módon kellett meghalnia. Azt is hallottam, hogy nagyon nehéz anyagi körülmények között éltek a feleségével és, hogy az özvegynek, Jolikának most is nélkülöznie kell. Ezért gondoltam, hogy előhozakodom a felajánlásommal: ha a család igényli, nagyon szívesen elkészítem neki Szilágyi művész úr sírkövét. Mindegy, hogy milyen kőből szeretnék, megcsinálok bármit” 

mondta Juhász Tamás a Borsnak. Mint elárulta, nem akar erőszakoskodni, nem a reklám miatt ajánlotta fel szolgálatait, inkább segíteni szeretne:

„Úgy gondolom, hogy a művész olyan különleges ember volt, akinek egyedi síremlék járna, nem szokványos”.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás