promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Snoop Dogg felébredt, és megtesz egy olyan dolgot, amit még soha
Borítókép:  Maddie Meyer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Természetesen nem a fűvezésre kell gondolni. De mi köze az egészhez Donald Trumpnak?

Snoop Dogg mindig nagyon kritikus szokott lenni, és nem áll távol tőle a politizálás sem. Ez persze nem csak annyiban merül ki, hogy a fű az jó, és ne bántsuk. A rapper azonban hiába közelít az 50. életévéhez, eddig még soha nem ment el szavazni.

Ez nem azt jelenti, hogy Snoop ne akart volna ikszelni, egyszerűen csak egy hatalmas nagy félreértésben élt. Fura, hogy ennek sosem nézett utána, vagy nem beszélt erről senkivel. A lényeg, hogy a demokráciában mindenkinek joga van szavazni, még annak is, akinek priusza van.

„Sok éven keresztül teljesen agymosott voltam, és azt hittem, nem szavazhatok, mert büntetett előítéletem van”

– mondta egy rádiós interjúban Snoop.

A rappert még a nagykorúvá válása előtt tartóztatták le fegyverrel és droggal való visszaélés miatt. Snoop megígérte, hogy a novemberi elnökválasztáson már mindenképpen ott lesz, mert változtatni akar a dolgokon.

Valószínűleg nem a második ciklusára készülő Donald Trumpra fog szavazni, akit jelképesen le is lőtt az egyik klipjében.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás