promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szerelmes lett az Exatlon Hungary szépséges versenyzője
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Pap Dorcinak egyelőre nem sikerült átállnia az itthoni rendre, ezért hajnalban Budapest utcáit járja. Emellett kiderült, hogy újra rátalált a szerelem.

Több, mint egy hete már, hogy véget ért az Exatlon Hungary második évada, de mivel egy előre felvett műsorról van szó, a versenyzők már egy ideje újra Magyarországon vannak, és mindannyiuknak hatósági karanténba kellett vonulniuk két hétre. Gelencsér Timi, a műsor riportere, az Instagram-oldalán mutatta meg, mi volt az első dolga, miután elhagyhatta az otthonát.

Pap Dorci is már nyugodtan járhat az emberek között, és úgy tűnik, senkitől sem kell tartania, pedig korábban többen is megfenyegették, amiért úgy bánt csapattársával, Besenyei Bogival, ahogy.

A fiatal lánynak még nem sikerült megszoknia az itthoni rendet, mindig is egy sokáig alvó típus volt, de most hajnalban megy sétálni, mert nem tud aludni.

„Képzeljétek, ez a kép egyik hajnalban készült miután hazajöttünk. Tudnotok kell rólam, hogy imádok nagyon sokat aludni, ehelyett mégis inkább sétáltam egyet a Duna parton, mivel akárhogy próbálkoztam, nem sikerült átállnom az itthoni rendre”

- írta az Instagram-oldalára feltöltött fotója mellé Dorci, akire a Ripost információi szerint újra rátalált a szerelem.

Mint kiderült, Adu László egyik ismerőséről van szó, de a szobafestőből lett cégtulajdonos nem akarta elárulni, ki rabolta el Dorci szívét. Azt azonban elmondta, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem Kempf Zozoval jött össze.

„Nincs Zozo és Dorci között semmi, én ezt jól tudom. Dorci az egyik barátommal van együtt, akinek nem fogom elárulni a nevét”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás