promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Őszintén vallott Majka párja, Dundika: „Bevallom, elfáradtam”
Borítókép:  Dundika / via maivalosag.com
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Majka szerelme, Hajni, vagyis közismertebb nevén Dundika elárulta, hogy milyen volt számára az utóbbi időszak, és mi az, ami végül hiányozni fog neki.

Rengeteg embert eléggé megterhelt az utóbbi pár hónap, hiszen a koronavírus-járvány miatt a gyerekek nem jártak iskolába, így sok szülő otthon maradt velük, aminek van jó, illetve rossz oldala is. A családi összetartás érdekében többeknek is jót tett a közös, együtt töltött idő, viszont rengeteg teher is zúdult mindenkire, és ezzel a sztárok is így vannak.

Többek között Majka szerelme, Hajni, azaz Dundika is otthon vészelte át az utóbbi időszakot a gyerekekkel, és végre a rapper is többet tudott velük lenni, hiszen alapból az ország egyik legnépszerűbb előadójának számít, ezért nagyon elfoglalt. De hamarosan minden visszaáll a régi kerékvágásba, ez pedig gondolkodásra késztette a gyönyörű modellt, amit meg is osztott most a rajongóival:

„Bevallom, elfáradtam a »karanténos hónapok« alatt, mindeközben pedig kettős érzésem van, mert sok mindent szerettem is benne. Többek között azt, hogy nem volt más lehetőségünk, csak és kizárólag egymásra figyelni, együtt lenni! Egy picit félek is, hogy talán nem lesz több ilyen »antirohanós« időszak. Na de, vissza az élet/embe/, és holnap, mikor a gyerekeim újra iskolában, és óvodában lesznek, talán végre lesz egy kis időm.......... MINDENRE”

– mondta Dundika, aki ezekkel a képekkel demonstrálta a benne lévő kettős érzéseket:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás