promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szilágyi István özvegye fia ellen vallott
Borítókép:  Ripost
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szilágyi István özvegye, Jolika néni terhelő vallomást tett fia ellen. A rendőrségen elmondta, miután Sz. Péter nem talált otthon nyugtatót ideges lett, Szilágyi István pedig nyugtatni próbálta, de a fiú csak idegesebb lett, s egy kalapáccsal halálos ütést mért a színész fejére.

Ahogy arról beszámoltunk, május 3-án elhunyt az ország Lópici Gáspárja, Szilágyi István, akit saját fia vert agyon egy kalapáccsal. A fiúról közben kiderült, mentális és függőségi problémákkal küzd, és jelenleg is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben őrzik. Szilágyi István özvegye, Humenyánszky Jolán több alkalommal is arról beszélt, hogy a történtek ellenére szeretné ha a fia hazajönne.

„Az a fontos, hogy hazajöjjön. Sajnos, sokat veszekedtek, Péter pedig pár napja megbolondult, saját magát bántotta. Ha kell, a bíróságon is elmondok mindent. Szeretném, ha itthon lenne Peti, még akkor is, ha ezt csinálta... Örülök, hogy nem börtönben van, hanem intézetben, hátha ott meggyógyítják" – nyilatkozta korábban a Blikknek Jolika néni.

Most azonban úgy tűnik az özvegy meggondolta magát. Ugyanis a Ripost arról ír, hogy az asszony részletes vallomást tett a rendőrségen és elmondta az igazságot a történtekről. Ebből kiderül, hogy a színész halála napján Sz. Péter nem talált otthon egyetlen szem nyugtatót sem, és pénze sem volt a recept kiváltására. A fiú ekkor önmaga ellen fordult, saját ágyába kezdte verni fejét. Apja, Szilágyi István hiába szólt rá, ettől Péter csak dühösebb lett és egy kalapáccsal halálos ütést mért édesapja fejére. Jolika néni pedig mindezt végig nézte, majd segítségért szaladt a közeli boltba. 

„Igen, tettem vallomást a rendőrségen... Azt mondtam el pontosan, ami történt. Tisztában vagyok vele, hogy lett volna jogom megtagadni a vallomást, de úgy gondolom, hogy így lesz igazságos Pistával szemben. A továbbiakban is az igazat fogom mondani, miért hazudnék? Legfeljebb azt mondom majd, hogy tartózkodom, hiszen úgy is le van írva, amit mondtam. Az első vallomásomat fogom fenntartani..." – mondta a bulvárlapnak az özvegy.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás