promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Példaértékű felajánlást tett Gyurta Dani
Borítókép:  Gyurta Dani / via m4sport.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A népszerű olimpikon és egy online barkácsáruház a koronavírus-járvány miatt kialakult rettenetes helyzett miatt sietett a kórházak segítségére.

Gyurta Dani 2012-ben egy olimpiai aranyéremmel tette igazán büszkévé az egész országot, most pedig ismét hatalmas dolgot tett. A Blikk vette észre, hogy a híres úszónk a szájmaszkokat is forgalmazó SzerszamKell.hu-val közösen

1,5 millió forintos felajánlást tett, ami összesen 5000 darab, háromrétegű orvosi szájmaszkot jelent több magyar kórház számára, amiből ezret már át is adtak a Heim Pál Gyermekkórháznak.

Daniék ezzel szerették volna megköszönni az egészségügyi dolgozók, és minden ember áldozatos munkáját, hiszen ők jóval nagyobb kockázatot vállalnak annak érdekében, hogy minden beteg megkapja a szükséges ellátást ebben a megterhelő időszakban.

„A világjárvány komoly kihívást jelent az orvosok és az ápolók számára, én pedig mindenképpen szerettem volna támogatni az ő munkájukat valamilyen formában”

– tette hozzá az olimpikon, aki elárulta, hogy hamarosan folytatódik az akció, és több kórház kap még maszkokat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás