promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vajna Timi anyatigrissé változott
Borítókép:  Lokál
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az özvegy hazajön Magyarországra.

Alig több, mint egy hete érkezett a hír, hogy Vajna Tímea 11 évvel fiatalabb húga, Palácsik Lilla babát vár férjétől, Visváder Tamástól. A kismama elmondása szerint nővére nagyon bezsongott a hír hallatán, valóságos anyatigrissé változott, és mindenképpen itthon akar lenni a szülés idején.

Lilla a 20. hétben jár, és a baba érdekében csak akkor mozdul ki a lakásból, ha az erdőbe megy kutyát sétáltatni, vagy ultrahangos vizsgálatra megy, oda viszont férje nélkül.

„Sajnos Tamás még egyszer sem látta a kisbabánkat, mert a kórházban is szigorú intézkedések vannak, de mindig csinálok neki fotót, és videót, hogy legalább azon ke­resztül meg tudja csodálni. Ez most egy ilyen időszak, igyekszünk a nővéremben is a lelket tartani, ugyanis Amerikában sem jobb a helyzet. Timi sem meri elhagyni a lakását, legfeljebb csak futni mennek a párjával, és ennyi”

– mondta a Borsnak Lilla.

Természetesen Vajna Timi is biztosította arról testvérét, hogy minden számíthat rá. Bár egyelőre nem nyílt alkalma arra, hogy személyesen gratuláljon nekik, amint lehetséges, hazajön Magyarországra.

„Timi teljesen be van zsongva. Majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta, hogy gyermeket hordok a szívem alatt. Személyesen sajnos azóta még nem sikerült találkoznunk, mert Timi most minél több időt szeretne Amerikában tölteni, hogy jövő nyáron megkaphassa az állampolgárságot. Persze mi ebben abszolút támogatjuk őt, de a szüléskor már mindenképpen szeretne mellettem lenni. Anyatigrisként vigyáz rám, félt és óv engem, ami persze érthető, hisz ő az idősebb, de komolyan mondom, néha már kissé túlzásba viszi az anyáskodást”

– fogalmazott a kismama.

A kisbaba nemét egyelőre nem tudni, a házaspár számára az a fontos, hogy egészséges legyen. Visváder Tamás, Lilla férje azonban ígéretet tett arra, hogy élő videóban fogják tudatni a követőikkel, hogy kisfiút vagy kislányt várnak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás