promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hihetetlen, hogy mire költi Pély Barna az elnyert segélyt
Borítókép:  Pély Barna / 24.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A United zenekarból ismert énekes is megkapta a járvány miatt munkanélkülivé váló zenészek támogatására felajánlott segélyt, és most kiderült, hogy mihez kezd vele.

A koronavírus miatt számtalan koncert és rendezvény elmarad, a legtöbb főállású zenésznek pedig csupán ez volt a bevételi forrása. Sokaknak nincs elegendő tartalékjuk ahhoz, hogy egészen nyár végéig kibírják a fellépések jövedelme nélkül, így az Artisjus és az EJI pályázatot hirdetett, ahol 400 szerencsés ember anyagi támogatásban részesülhetett.

Ez viszont sokaknál kicsapta a biztosítékot, hiszen állítólag olyan sztárok is kaptak segélyt, akik milliós kocsikkal járnak, és luxus életet élnek. Ezt Majka egyenesen gusztustalannak és szánalmasnak titulálta, és most az egyik nyertes, Pély Barna reagált a negatív emberek gondolataira, illetve azt is elárulta, hogy konkrétan mekkora összeget kapott, és mit fog csinálni vele:

„Sajnálom, hogy olyankor, amikor össze kellene fognunk, az emberi gyarlóság felülkerekedik és feledésbe merül, hogy a jelenlegi helyzet mindenkire, a zenészekre is hatással van. Ahogy eddig is, úgy a jövőben is azon leszek, hogy a családom, idős szüleim támogatása mellett zenémmel lelki táplálékot adjak az embereknek a boldog és a nehéz időkben.

Sajnálom, hogy szégyenkeznem kell az »Artisjus Jogvédő Iroda és Egyesület« alapítványi pályázatának elnyerése miatt, aminek elkülönített alapját a dalszerzők, és az egyesületi tagok befolyt jogdíjaiból tettek félre. Méltatlannak ítélem a helyzetet egy olyan időszakban, amikor emberek veszítik el állásukat rajtuk kívül álló okokból. Köszönettel tartozom az Artisjusnak, hogy lehetőséget teremtett arra, hogy főállású előadóként pályázhassak erre, és azért, hogy a szakmai bizottság pozitívan értékelte 400 társammal együtt. Köszönöm, hogy méltónak találtak erre.

Úgy döntöttem, hogy a megítélt nettó 136 000 Ft-ot felajánlom a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak. Hiszem, hogy a vírusidőszak elcsendesedése acsarkodás helyett tisztánlátást hoz a jövőre nézve. Mindenkinek jó egészséget és kitartást kívánok!”

Az emberek többsége hatalmas elismeréssel fogadta Pély Barna döntését, és követendő példának titulálták a jótékony cselekedetet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás