A Feleségek luxuskivitelben című reality sztárja nehezen tudta feldolgozni a szerelmi csalódásait, és a rá nehezedő nyomást, ezért szakember segítségét kérte.
Vasvári Vivien meglepő őszinteséggel beszélt komoly problémáiról a Blikknek, hiszen kiderült, hogy a rengeteg szerelmi csalódás, a válása, a Feleségek luxuskivitelben című műsor miatti kettős élete és a rá nehezedő embertelen nyomás miatt nagyon nehezen tudott élni. Depressziós lett, 42 kilóra fogyott, de szerencsére még idejében észrevette, hogy segítségre van szüksége.

Gyermeket vár Vasvári Vivien? – indul a Feleségek luxuskivitelben új évada
Olvass tovább...
„A Fecsóval történt szakításunkat követően úgy éreztem, nekem is meg kell vizsgálnom azt, hogy milyen irányba tart az életem. Tisztában akartam lenni a hibáimmal, látni akartam, hogy pontosan miben kell fejlődnöm. De talán a legfontosabb, hogy rádöbbentem, szükségem van külső segítségre. Számomra a pszichológus egy iránymutatás. Hetente kétszer egy órát járok terápiára, a járvány óta pedig interneten beszélünk”
– árulta el a sztár.
„Nagyon sok fájdalom ért az életem során, a párkapcsolataimban szinte mindig csalódtam, de a válásom volt a döntő abban, hogy segítséget kérek. A pszichológus segít abban, hogy magam jöjjek rá az általam feltett kérdésekre. Megmutatja azokat az eszközöket, amelyeket a mindennapi életben alkalmazni tudok, és amelyek segítenek elérni a céljaimat. Ezenkívül a gyerekkoromból adódó félelmeimet is le kell küzdenem, ezekkel a mai napig harcolok. Korábban sokat szorongtam, a fájdalmamat magamba zártam, és tudtam, hogy egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy ezt megoldjam”
– folytatta Vasvári Vivien, majd elmondta, hogy akit annak idején a Feleségek luxuskivitelben megismertünk, az igazából nem ő volt:
„Akkor felvettem egy álarcot, amin keresztül láthattak az emberek. Ez segített abban, hogy nagy népszerűségre tegyek szert, de közben a háttérben belülről felemésztett a kettősség. A terápiának köszönhetően nem szeretnék többé az álarc mögé bújni, hanem azt a lányt szeretném kifelé is mutatni, aki valójában vagyok, és nincs szükségem arra, hogy mások mondják meg azt, hogy jó vagy rossz ember vagyok.”

Vasvári Vivien bekeményített: feljelentette Puzsér Róbertet
Olvass tovább...
Ha bárki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, akkor hívja a krízishelyzetben lévők számára a nap 24 órájában fenntartott, ingyenesen hívható 116-123-as, vagy a 06-80-820-111-es telefonszámot. Ha valaki másról van szó, akinek szüksége lehet a segítségre, akkor ezen az oldalon találhat információkat.

