promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hatalmasat hibázott Harrison Ford: vizsgálat indult ellene
Borítókép:  Harrison Ford / AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Star Wars- és az Indiana Jones-széria legendás sztárja komoly bajba keveredett, miután rosszul hallotta egy légiirányító utasítását.

Harrison Ford hiába 77 éves, még mindig aktív, és nem csupán színészként, hanem érdekes módon pilótaként is. Már hosszú ideje élvezi a repülést, és pár nappal ezelőtt is elment egy kicsit szárnyalni, de a TMZ értesülései szerint a megnyugtató élményből végül egy elég nagy gond lett.

Éppen a kaliforniai Hawthorne repülőtéren haladt a gurulóúton, mikor a légiirányítás engedélyét kérte, és itt kezdődtek a problémák:

Harrison Ford úgy értette, hogy szabadon elindulhat, pedig valójában pont az ellenkezőjét mondták. Ráment a kifutóra, majd egyből rászóltak, hogy azonnal hagyja el azt, mivel egy repülő éppen felszállni készül.

Igaz, hogy nagyjából egy kilométerre volt tőle a gép, és mire odaért volna, már nem érinti a talajt, de mégis veszélyes volt ez a kis félrehallás, hiszen extrém esetben akár ő, és a másik gépen tartózkodó utasok is az életüket veszthették volna egy ilyen apró baki miatt.

A színész természetesen azonnal korrigált, és bocsánatot kért a kellemetlenségért. Azt mondta, hogy a zajok miatt nem hallotta tisztán az utasítást, ezért érthette úgy, hogy szabad mennie. Szerencsére végül nem lett semmi baj, de Harrison Ford ellen vizsgálatot indítottak az üggyel kapcsolatban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás