promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vastag Csaba koncerttel lepte meg három idősotthon lakóit – videó
Borítókép:  Vastag Csaba koncertet ad. Forrás: csepel.hu.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Három budapesti idősek otthonához látogatott el Vastag Csaba énekes, a Life Tv műsorvezetője, aki zenekarával koncerttel lepte meg az ott élő időseket és ápolókat.

Az április 21-i koncertre egy nyitott tetejű buszon érkeztek, az énekes a busz tetején állt a zenekarával, betartva a szabályokat, másfél méteres távolságra egymástól. Így igyekeztek egy kis színt, jókedvet varázsolni a karantén ideje alatt az ott élő idősek, ápolók, dolgozók mindennapjaiba

– olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, a zenészek előadták az Őrizd az álmod és a Bátorság című dalukat is, a közönség az ablakokból és erkélyekről hallgatta őket. Az énekes a maga módján és eszközeivel így szeretné meghálálni a közönségének mindazt a szeretetet és figyelmet, amit az elmúlt tíz évben kapott – fogalmaznak.

Az eseményre elkísérte a zenekart a Life Tv, és hamarosan a nézők is láthatnak egy rövid összefoglalót a koncertről online, illetve a televízióban. A zenészek az ország más településeire is ellátogatnak, a következő állomás Sopron lesz – olvasható a távirati iroda összefoglalójában.

Ám nem csak ez volt az egyetlen ingyenes koncertje az énekesnek, hiszen a csepel.hu arról ír, hogy ugyanazon a napon Vastag Csaba Csepelen a Tejút utcánál és a Simon Bolivár sétányon is rögtönzött előadással kedveskedett a rajongóknak – ide kattintva galériát is láthattok a fellépésről!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás