promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Óriási utcabuli volt a koronavírus-járvány közepén
Borítókép:  Pinterest
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A rendőrség egyszerűen semmit se tudott tenni ellene.

Az angliai Hull városában járunk, ahol a legtöbb helyen nagy volt az unalom húsvét előtt. Nincsenek focimeccsek, a sörözők is zárva, és az angolok többsége ezek nélkül tényleg képes megbolondulni otthon.

Az egyik utca azonban úgy döntött, hogy megpróbálják kijátszani a rendszert, és a szabályok betartásával rendeznek egy óriási bulit. Miután ez beindult, rögtön érkezett is a bejelentés a rendőrséghez, hogy valakik éppen megszegik a rendeletet, és tömegrendezvényt tartanak.

A járőrök meg is érkeztek, de akkor tudatosult bennük, hogy semmilyen intézkedést nem tudnak tenni, mert az utca lakói minden jogszabályt betartanak.

A zenéről DJ Chris Marshall gondoskodott, amire az egész utca bulizott. Az emberek kiültek a házuk elé arra a részre, ami még hozzájuk tartozott, míg mások az ablakban sörözgettek és buliztak. Az egész utca gyakorlatilag otthon maradt, és bőven tartották a kétméteres távolságot.

A rendőrök végül nem kötöttek bele semmibe, és kedvesen integettek a partyzóknak.

„Az emberek előrehozták a kerti bútorokat az elülső pázsitra, mások csak az ablakból hallgatták a zenét. Óriási élmény! Senki sem tartózkodott az utcán, de a légkör olyan volt, amit még egyetlen buliban sem tapasztaltam”

mesélte a partyt szervező lemezlovas.

Azt már ti döntsétek el, hogy ez felelőtlen megmozdulás volt-e, vagy még belefért a dolog. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás