promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ennyi volt: Jáksó László már nincs a Sláger FM-nél
Borítókép:  Jáksó László / blikk.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A hazai rádiózás egyik meghatározó alakja, Jáksó László többé már nem dolgozik a Sláger FM-nél.

A Heti Hetes egykori műsorvezetője, az 51 éves Jáksó László 2017-ben csatlakozott a Sláger FM csapatához, majd év elején kezdte el a Sláger Reggel című műsor vezetését. Ezek után elég hamar felkavarta a rádiós állóvizet, hiszen nagyon kritikus szavakkal illette a konkurens Sebestyén Balázst.

A Media1 információi alapján viszont a legtöbbek meglepetésére úgy tűnik, hogy vége a közös munkának az adó és a népszerű rádiós között, ugyanis:

Jáksó László telefonon erősítette meg a hírt, hogy megszűnt a munkakapcsolata a Sláger FM-mel.

Ennél többet a titoktartás miatt nem árulhatott el a dologról, de már ma reggel sem volt hallható a műsorban, helyette eddigi társa, Viktorin Tamás és Pordán Petra intézték a dolgokat. A rádió honlapjáról is lekerült Jáksó László neve, de ő nem keseredett el, hiszen elmondása alapján nem csupán ekörül forognak a gondolatai, és több lábon áll:

most például programozással foglalkozik, szóval nincs kétségbeesve.

Arról még nincsenek információk, hogy pontosan mi is rejtőzik a döntés hátterében, és hogy a jövőben újra hallhatjuk-e Jáksó László hangját valamelyik rádióban, vagy esetleg szerepelni fog-e bármelyik televíziós csatornánál.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás