promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Exatlon Hungary: kiesett, mégsem mehet haza beteg nagymamájához
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A március 27-i adásban tanúi lehettünk Papp Dorci és Cservenák Alexandra párbajának, amit végül Alexandra vesztett el, számára véget ért az Exatlon Hungary.

Mivel a koronavírus már a Dominikai Köztársaságban is megjelent, és emiatt ki- és beutazási tilalom van érvényben, Alexandra azóta sem tudott hazajönni Magyarországra, hogy újra magához ölelhesse súlyosan beteg nagymamáját.

„Másfél éve diagnosztizáltak nála rákot, azóta folyamatosan küzdünk. Kicsi korom óta szoros a kapcsolatunk, éppen ezért nehéz szívvel hagytam ott, hiszen ő az én kis kabalám”

– fogalmazott Alexandra, akit nagyon dühít, hogy semmit sem tud tenni nagymamája betegsége ellen.

„Tehetetlen dühöt érzek, hogy nem tudom megmenteni a fájdalomtól, csak megszépíteni tudom ezt az időszakot. Küzd, nagyon erős, büszke vagyok rá”

–mondta a lány.

A 29 éves fitneszedző szerint a lányok közül Papp Dorka, míg a fiúk közül Böjte Dave a legesélyesebb az Exatlon Hungary fődíjára.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás