promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Valamit nagyon terveztek” – Bécsben romantikázott Várhegyi Andrea és Zsidró Tamás
Borítókép:  Várkonyi Andrea. Forrás: napiujsag.hu.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás azt hitte, hogy el tud szökni a kíváncsi tekintetek elől – pechjük volt.

Néhány hete már egy párt alkot Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás. A sztárfodrász bőbeszédűbb a kapcsolatot illetően, mint a műsorvezető.

A pár Bécsben romantikázott kettesben, ám a Blikk szemfüles olvasója kiszúrta őket, és természetesen fotókat is készített a sétáról:

„Először csak arra lettem figyelmes, mennyire csinos az a hölgy, aki előttem sétál a párjával. Sugárzott a boldogságtól, szinte itta kedvese szavait. Csak egy kis idő múlva jöttem rá, hogy kik is ők valójában. Majdnem tíz percig sétáltunk utánuk, mivel nekünk is éppen arra volt dolgunk. Zsidró Tamás folyamatosan magyarázott, de nem rossz értelemben, és valamit a jövőről beszéltek. Nem akartunk hallgatózni, de mivel azt gondolhatták, osztrákok vagyunk, így nem sugdolóztak, és hosszasan beszéltek a jövőről, valamit nagyon terveztek. Szinte végig fogták egymás kezét, még csókot is váltottak, egy kicsit olyanok voltak, mint a szerelmes kamaszok, jó volt őket így látni.”

Jó reggelt Bécs! #hétvége #bécsben #gyonyoruapanorama

A post shared by Andrea Várkonyi (@varkonyiandrea_va) on

A lapnak sikerült elérnie Várkonyi Andrea egyik barátnőjét is, aki még néhány titkot elárult a kapcsolatról:

„Alig négy hónapja kezdtek randizni, mégis már az összeköltözés is szóba került. Ha Tomin múlna, már egy helyre járnának haza, de Andinak szem előtt kell tartania a kislányát, Nórit is, aki bár nagyon bírja Tamást, talán még korai lenne, ha újra költözés lenne az életében. Itthon alig tudnak úgy elmenni egy étterembe vagy moziba, hogy ne ismerné fel őket mindenki, ezért is gondoltak arra, Bécsbe mennek. Pár óra alatt ott vannak, és teljes a nyugalmuk, hiszen kint senki nem ismeri őket, így nem kell vigyázniuk minden mozdulatukra, vagy arra, hogy mit mondanak. Egyszerű, hétköznapi emberek lehetnek kint, amire mind a ketten nagyon vágynak.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás