promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Borbás Marcsi: „Már sírva mentem be a házasságkötő terembe”
Borítókép:  Borbás Marcsi. Forrás: Instagram.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Borbás Marcsi most már tudja, hogy rosszul döntött, amikor először állt oltár elé.

2019 végén döntött úgy Borbás Marcsi, hogy befejezi a Gasztroangyal forgatását – legalább is egy időre biztosan.

A műsorvezető eléggé titkolja magánéletét, ám most a Life TV Nyugi, köztünk marad! című műsorának vendégeként egy-két titkot elárult házasságaival kapcsolatban – írja a Bors. Borbás Marcsi egyébként harmadik házasságában él. Mostani férjét, Krisztics Dezsőt még 2002-ben, a Hír TV-ben ismerte meg. Az egykori Gasztroangyal szerint a jó házasságuk titka, hogy mindketten tudják, mivel jár a másik munkája, és ezt tiszteletben tartják.

A Life TV műsorában azonban szóba került a műsorvezető első házassága, amit nagyon fiatalon kötött, és teljesen elhamarkodott volt. Borbás Marcsi elmondta, hogy már az esküvő előtt volt egy nagy félelme, mégpedig az, hogy a nagy napon el fog tűnni az esküvői ruhája. A műsorvezető állítja, hogy bár hisz az előjelekben, ennek mégsem tulajdonított nagy jelentőséget. Aztán a ceremónia napján mégis eltűnt a ruha:

„Már sírva mentem be a házasságkötő terembe. Az első meggondolatlan házasságom volt”.

Borbás Marcsi a műsorban azt is elmondta, hogy a második házasságát 33 évesen kötötte, ám annak is hamar válás lett a vége.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás