promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Medveczky Ilona elárulta, hogy mennyiért vetkőzött
Borítókép:  Medveczky Ilona. Forrás: femina.hu.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ötvenegy éves a magyar filmtörténet első erotikus jelenete, amiben Medveczky Ilona játszotta a főszerepet.

A Veréb is madár című alkotás plakátja az utóbbi napokban körbefutott az internetet, ugyanis a filmet ötvenegy éve forgatták – írj a Bors. Ebben a filmben látható az a pikás jelent, ami akkor igazán merész lépésnek számított. Medveczky Ilona alakította a főszereplő, Kabos László sógornőjét:

„A film producere kiszúrt az utcán a kabriómat. Nagyon szerették volna, ha ez a luxuskocsi feltűnik a filmben, amiből akkor még egy se volt az országban. Egy évig dolgoztam érte. Mondtam, hogy ennek semmi akadálya, amennyiben én is ott lehetek a forgatáson az autóm mellett. Akkoriban még senki sem ismerte ezt a modellt Európában, és ha már a kocsi mellett szerettem volna lenni, írtak nekem is egy szerepet. Ez teljesen váratlanul ért. Sokszor nyilatkozta a film rendezője, Hintsch György, hogy nekem írták ezt a szerepet, de a valóság az volt, hogy az autóm miatt. Annyira akartak engem és persze a járgányomat, hogy akkoriban a főszerepet játszó Kabos 20 000 forintos gázsit kapott, én meg 5000-et, ami két és fél szerese volt egy átlag havi fizetésnek, pedig jóformán csak a film végén szerepeltem és jó ha tíz mondatom volt a filmben.”

A művésznő kiemelte az operatőr profi munkáját, hiszen Medveczky Ilona testét csak egy fehér boa takarta:

„Az operatőr, Hildebrand István nagyon ügyelt arra, hogy ízléses legyen a jelenet, hiszen korábban ennyi erotikát még nem láthattak a nézők a hazai vásznakon. István szerelemes lett belém a forgatáson, ez az elképesztő képein és munkáján is észrevehető. Amikor ezt a jelenetet vettük szó szerint mindenkit kiküldött a műteremből, hogy egy pillanatig se érezzem kellemetlenül magam. Azt mondta: szeretne úgy látni, mintha a hálószobám plafonjáról nézne. Akkoriban még nem volt ilyen fejlett a filmes technológia, ezért fogta magát és egy kötélen, 20 méteres magasságban lógott a műteremből, testére erősített kamerával. Elképesztően elhivatott volt.”

A film bemutatása után megugrott a férfiak érdeklődése Medveczky Ilona iránt, ám a művésznő eloszlatta azokat a pletykákat, miszerint ő valósággal falta a partnereit:

„Korábban is kaptam rajongói leveleket, bókokat, a Veréb is madár után valóban megugrott az érdeklődés irántam. Nem éltem ezzel soha vissza, illedelmesen fogadtam az elismerő szavak. Tudom sokan azt hiszik, hogy rengeteg hódolóm és partnerem volt az életem során, peamikor ez szóba kerül megdöbbennek, hogy ez a szám kevesebb mint tíz. Én az egész életemet a táncművészetre tettem fel, nem a családra, gyerekre vagy kalandokra.” 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás