promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fény derült Benkő Dániel és Bazsarózsa nagy tervére
Borítókép:  Lokál
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A lantművész kedvese úgy érzi, Dániel után nem tudna férjhez menni.

Zenével, dallal, borral és képekkel búcsúztak Benkő Dánieltől a közeli barátai. Az ismert lant-, és gitárművész 2019. december 15-én vasárnap este otthonában lett rosszul, és tragikus hirtelenséggel elhunyt. Kedvese, Bazsarózsa most először adott interjút Dániel halála óta.

A fiatal táncosnő 14 évesen találkozott először a férfival, aki azóta „nevelgette” őt. A kettejük közötti szerelem elmondása szerint csak a elmúlt 4-5 évben alakult ki.

„Tudom, hogy az emberek ezt nem értik meg, hogy egy ilyen fiatal és egy ilyen idős ember között, hogy lehet ilyen szoros kapcsolat, akár szerelmi kapcsolat, de aki ezt nem tapasztalta még meg, az sose fogja megérteni. Dániel mindig azt mondta, hogy egy ilyen kapcsolat százévente egyszer, ha van. És igaza volt”

– fogalmazott Bazsarózsa, aki elmondta, hogy a lantművész kérésére az elmúlt években rengeteg hang-, és videofelvételt készített. Az egyiket meg is mutatta a Fókusz stábjának, amiben Dániel a halálról, mint az életnek egy bizonyos formájáról beszélt. Ő világéletében az életre szavazott, és azt vallotta, hogy nincs halál, nincs elmúlás, csak örök lebegés:

„Gyereket is szerettünk volna, sőt, Dániel szeretett volna tőlem gyereket, és rá kellett beszélnie, hogy menjek bele, és ez sikerült is. Én is szerettem volna tőle gyereket, és próbálkoztunk is.”

Benkő Dániel december 15-i halála óta heteknek kellett eltelnie, amíg kedvese újra meg tudta hallgatni a művész gitár-, vagy lantjátékát. És bár mindig sír, miközben ma ezeket a zenéket hallgatja, Bazsarózsa szerint ez a gyógyulás része. A fiatal táncosnő úgy érzi, hogy Dániel után már nem tudna férjhez menni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás