promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vajna Tímea a koronavírusról: „Miért csodálkozik mindenki, hogy ez a sz*r Kínából indult?”
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az özvegy az Instagram-on osztotta meg véleményét.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerint 9692-re emelkedett a fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig mostanra már a kétszázat is meghaladta. A járvány már több mint húsz országban felütötte a fejét, de Kínán kívül nincs halálos áldozat. Ennek ellenére az egész világon rettegnek a koronavírustól, ami már európai országokba is betört.

A nemrég Amerikába végérvényesen kiköltöző Vajna Tímea az Instagram-on osztotta meg dühös és szókimondó véleményét az egyre rohamosabban terjedő kórról.

„Miért csodálkozik mindenki, hogy ez a sz*r Kínából indult? Borzalmas, ahogyan élő és vadon élő állatokat esznek elevenen megnyúzva, megkínozva, és élve is akár. Miért kell enni farkaskölyköket, koalát, denevért, fóka- és kígyópéniszt? Csak azért, mert vágykeltőnek tartják?!”

Vajna Tímea nagy állatbarát hírében áll, és elszomorítónak tartja, hogy Kína nem hajlandó változtatni megrögzött és visszamaradott étkezési szokásain. Szerinte az említett állatok helyett ehetnének croissantot vagy fánkot.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás