promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Béke és nyugalom van" – megegyeztek gyerekükről L. L. Juniorék
Borítókép:  Lokál
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A csepeli törvényszéken L.L. Junior és Csilla rendezték gyermekük közös nevelésének részleteit.

Hónapok óta tartó egyezkedési folyamat végére kerül pont azzal, hogy L.L. Junior és Csilla a csepeli törvényszéken járt és pontosan tisztázta gyermekük, Lacika közös nevelésének részleteit – számolt be a hírről a Bors. Mint a bulvárlapnak nyilatkozó dr. Horváth B. Gábor büntető szakjogász elárulta, mindent alaposan, a legapróbb tényezőkig át kellett beszélniük, csak ezek után hagyták el a tárgyalótermet.

„Mindent egyezségbe foglaltunk: hogy legyenek majd az iskolai szünetek, karácsonyok. Utóbbinál például az a megoldás, hogy páros évben az egyik szülőnél, páratlanban a másiknál lesz a gyermek, és persze maradt az egyhetes váltás. Lacika egy hétig az édesanyjával, egy hétig az édesapjával van. De szerencsére egyébként Csilla és Laci is rugalmas minden időponttal kapcsolatban, szóval kimondhatom, hogy béke és nyugalom van. Mai nappal a bíróság is jóváhagyta a megállapodást, és a szülők egyetértésben és szeretetben nevelhetik közösen a gyermeket"

– fogalmazott a szakjogász.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás