promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vajna Tímea Andy halálának évfordulója kapcsán: „Sikerült beszélnem Andyvel”
Borítókép:  Vajna Tímea. Forrás: Ripost.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vajna Tímea az évforduló kapcsán felkereste Andy Vajna síremlékét.

Vajna Tímea eltökélt szándéka, hogy amerikai állampolgárságot szerezzen, ennek érdekében 2020 legnagyobb részét az USA-ban fogja tölteni.

Azonban Andy Vajna 2019. január 20-án halt meg, ennek apropóján felesége, Tímea és családja vasárnap felkereste az egykori filmmogul síremlékét. A Bors tudósítása szerint az emlékezők délben érkeztek meg a temetőbe. A világhírű producer sírjára felesége egy fehér és vörös rózsából készített szív alakú koszorút helyezett el. A nyughelynél elrendezték a virágokat és a gyertyákat, majd szivarra gyújtottak, amit beletűztek a koszorúba. 

Vajna Tímea és családja bő egy órát töltött a temetőben, majd nyilatkozott a lap újságírójának:

„Olyan, mintha két hete történt volna, és ugyanúgy fáj, de mostanra sikerült elfogadnom és megpróbálom elengedni. Azonban nincs olyan nap vagy pillanat, hogy ne gondolnék Andyre, annyira hiányzik. Sokszor jelen időben, többes számban beszélek róla, igen. Ha a szívedben van valaki, mindig veled lesz és sokszor hallom a szavait vagy érzem, hogy vigyáz rám. Most voltam a naokban egy médiumnál. Nagyon féltem tőle, de akármennyire is hihetetlen, sikerült beszélnem Andyvel. Mondtam, hogy azonosítsa magát és olyan kérdéseket tettem fel, és olyan egyértelmű dolgokat mondott, és azokat a szavakat, mondatokat használva, amiket csak ketten tudhatunk és amiket szokott. Biztos, hogy van a halálon túl egy másik dimenzió és a lélek tovább él. Még nem sikerült kint házat találni, csak az ügyvédekkel és a céges dolgokkal voltam elfoglalva, a filmes karrieremmel még nem tudtam foglalkozni.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás