promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült, hogy mi okozta Benkő Dániel hirtelen halálát
Borítókép:  Benkő Dániel. Forrás: RTL Klub
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vasárnap este lett rosszul saját otthonában Benkő Dániel, különleges performanszairól is ismert lant- és gitárművész.

A Ripostnak sikerült beszélnie azzal az idős nővel, aki az utóbbi időben gondoskodott a művészről. Sőt, a nő ott volt akkor is, amikor Benkő Dániel rosszul lett, és összeesett.

„Hihetetlen, hogy nincs többé... Mostanában kicsit talán gyengébb volt, mint korábban, de erre, ami történt, nem lehetett számítani. Vasárnap este még minden rendben volt. Dániel vidám volt, viccelődött, majd viszonylag korán aludni ment. Tizenegy óra körül szolt, hogy nyomást érez a mellkasában. Annyi ereje még volt, hogy kijöjjön a szobájából. Rám nézett, és láttam rajta, hogy tényleg baj van… Egy pillanattal később összerogyott előttem. Borzalmasan megijedtem és azonnal tárcsáztam a mentőket, akik hamar kiértek és sokáig küzdöttek az életéért, próbálták újraéleszteni, de már nem lehetett őt megmenteni. Szívrohamot kapott”

– mondta könnyeit törölgetve az asszony.

A lap azt is írja, hogy a művész már hónapok óta nem szerepelt a médiában, elvonultan élt budai házában. Telefonját szinte senkinek sem vette fel. Barátai azonban pontosan tudták, hogy sokat gyengélkedett, és kórházban is kezelték. Véleményük szerint depresszióval is küzdött, ugyanis nem tudta megszokni, hogy mellőzött lett a médiában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás