promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ennyi volt: Szia, Joshi Bharat!
Borítókép:  Joshi Bharat. Forrás: femina.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A TV2 alcsatornáján, a FEM3-on futó Joshi Bharat című műsorral kapcsolatban több pletyka is napvilágot látott.

A Joshi Bharat című műsorral kapcsolatban a Bors a legautentikusabb személyt kérdezte meg, miszerint igaz-e az a pletyka, hogy 2020 januárjától már nem lesz műsora a FEM3 csatornán.

„Az élet mindig változásokkal van tele. Egyszer fent, egyszer lent. Az elmúlt hatvannégy évem alatt már pár helyzetet teremtett nekem a sors, amit meg kellett éljek és felül kellett kerekedjem rajta. Nem szabad sosem negatívan szemlélni a világot, hisz azzal nem megyünk előre”

– mondta a lélekgyógyász, Joshi Bharat.

„Ennek az időszaknak most vége van, de hiszem, hogy jön egy újabb szakasz és újabb kihívások. A Joshi egy talkshow-val indult még anno 2008-ban, az elmúlt években pedig egy mélyinterjú műsorrá változott át. Ezek az idők nem fognak nyomtalanul eltűnni az életemből, csupa jó élmény köthető hozzá”

– tette hozzá a volt műsorvezető, aki egyáltalán nem érzi magát öregnek, bár már nyugdíjba is vonulhatott volna.

„Van egy saját stúdióm, ott foglalkoztatok embereket. A lélekgyógyász szakmám pedig már 1988 óta tart, szóval addig sem lesz hiányom, amíg nem jön a következő műsor, amivel megkeresnek majd a jövőben”

– mondta Joshi Bharat.

A lap megkeresésére a TV2 azt közölte, hogy vannak tervben olyan műsoraik, amelynek akár Joshi Bharat is lehet a műsorvezetője.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás