promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
December 5-én vagy 6-án este jön a Mikulás?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az örök kérdés, amely mindig vitákat szül, hogy vajon mikor érkezik a Mikulás? Mikor kapják meg a gyerekek a mindenféle finomsággal teli csomagot? December 5-én este? December 6-án este? Esetleg december 5-én vagy 6-án reggel?

Szent Miklós, aki később a gyerekek és diákok védőszentje lett, Myra püspöke volt valamikor a Krisztus utáni 4. században. A legenda szerint a városkában élt egy apa, akinek 3 lánya volt, de a család nagyon szegénységben éldegélt, a lányoknak így az utcán kellett dolgozniuk, hogy legyen mit az asztalra tenni. A történet a püspökhöz is eljutott, aki elhatározta, hogy segít nekik, de nem szerette volna, ha nyilvánosságra kerül a tette, ezért az éj leple alatt vitte el az aranyat a családnak. Mivel az ablakokat zárva találta, a kéményen keresztül szórta be a pénzt. Hamarosan azonban kiderült, hogy ő segített a lányokon, a nép pedig elnevezte őt

„Ajándékozó Apának”. 

Az elbeszélések szerint mindez hajnalban történt, az aranyat pedig reggel találták meg, így a szokás szerint a gyerekek este teszik ki a csizmájukat, hogy másnap reggel, december 6-án megtalálják benne a nekik szánt ajándékokat. December 6-a amúgy Miklós neve napja, ugyanis ekkor halt meg a püspök.

A fentebb említett azonban csak a leghíresebb sztori, amely Szent Miklóshoz kapcsolódik, ezen kívül is rengeteg olyan történet él a nép ajkán, amelyben a jólelkű püspök a gyerekeken segít. Még olyan is akad, ahol feltámasztja a gyerkőcöket.

A télen ajándokot és így boldogságot hozó lények, illetve a rosszat akaró démonok amúgy már a középkori és a kora újkori folklórban is megjelennek, később a XIX. században erre épül rá a gyerekeknek ajándékot adó, őket dícsérő és büntető Mikulás alakja is, aki régebben a kisebb falvakban házról-házra járt. Szent Miklóst amúgy már életében szentté avatták, manapság csontjai az itáliai Bariban találhatók meg, Myrából a 11. században hozták el ezeket, amikor a szeldzsu törökök elfoglalták a várost.

És ha már Mikulás volt, nézzük a másik szélsőséget is, Íme azon alakok panteonja, akikkel tuti, hogy nem akartok találkozni decemberben:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás