promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy haldokló premier előtt nézhette meg a Skywalker korát
Borítókép:  Disney
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Rowans Hospice intézte el neki, mivel valószínűleg a premiert már nem láthatja.

Az egyik névtelen haldokló nagyon sokat köszönhet a Disneynek, de főleg a Rowans Hospice-nek, akik elintézték neki, hogy premier előtt nézhesse meg a Skywalker korát. A Hospice posztjára maga Bob Iger, a Disney vezérigazgatója válaszolt, aki elmondta, hogy ha lehet, akkor mindenképpen megpróbál tenni valamit, hogy a Skywalker-saga lezárása elérhessen hozzá még a bemutató előtt.

A stúdió nem sokat vacakolt, a poszt még november 26-án került ki, de három napra rá már meg is jelent a Disney munkatársa egy laptoppal a kezében, amin rajta volt, amire mindenkinek december 19-ig kell várnia, vagyis a Star Wars: Skywalker kora. Ez most olyan helyzet, amiért egy cseppet sem lehetünk irigyek.

A beteg még kapott egy rögtönzött Star Wars tematikájú partyt is. Meg is köszönte, hogy rajongóként a kisfiával együtt utoljára megnézhette a filmet.

„Óriási hálával adózom mindenkinek, hogy ez megvalósult. Akármennyire kilátástalan a helyzet, gyönyörű emlékeket kaptam, amit megoszthattam a családommal is, akik ezáltal részesülhettek egy kis örömben. Hatalmas Star Wars-rajongó vagyok, és amin most keresztülmegyek, az borzalmas. Azt hittem sosem láthatom az alkotást, amire 1977 óta várok. Továbbra is nehéz ezt elhinni. Lehet, hogy ilyen érzés lehet az, ha valaki nyer egymillió fontot.”

Hát így teljesült egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő rajongó utolsó kívánsága. A Star Wars óriási őrületet generál, de ha csak pár másodpercre is, de köszönjük meg, hogy egészségesen ülhetünk be megnézni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás