promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Curtis: A fiamnak is tudnia kell, hogy hogyan éltem
Borítókép:  Instagram.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Curtis a Viasat3-on és a Sony Max-on futó Lakástalkshow vendégeként beszélgetett Lovász Lászlóval.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Curtis több mint egy év után újra Majkával együtt turnézik.

 

November 21-én este a Lakástalkshow vendége lesz az újpesti rapper, aki nyíltan beszél magánéletéről, problémáiról. A HOT! Magazin és a Blikk már idézett egy-két részletet az esti műsorból

Curtis többek között elmondja, hogy az új életéhez mindenképpen szüksége volt felesége, Kriszti segítségére, valamint kisfia születésére. Az énekes kihangsúlyozta, hogy feleségének örökké hálás lesz, amiért a legnehezebb időszakban is kitartott mellette, és ez adott erőt ahhoz, hogy sikerüljön befejeznie az elvonót:

„Most érkeztem meg, kellett hozzá a kicsi és a feleségem is. Nem bírtam volna ki ennyit, mint ő! Ha nekem lett volna olyan társam, amilyen én voltam, biztos, hogy nem maradok vele, nem szülök neki gyereket. A mai napig szerelmesek vagyunk egymásba. Amikor kérdeztem, miért maradt mellettem, azt válaszolta, hogy mert szerelmes belém.”

Az énekes elmondta, hogy életében két nő állt igazán közel hozzá: az édesanyja és a felesége.

 

Természetesen elengedhetetlen, hogy idővel Curtis kisfia is megtudja, hogy milyen életet élt az apja:

„Az édesanyám volt az etalon, miatta szeretem és tisztelem a nőket. Aztán jött Kriszti, aki tudott tenni rá még egy lapáttal. Bent voltam a szüléskor: amit kibírt, az elképesztő volt! Még szerelmesebb lettem! Augusztus 4-én született a fiam, s bár előző este négy fellépésem volt, elröppent a fáradtság. Csak Krisztit néztem, milyen jó ember, társ, milyen anya. Büszke rám, hogy át tudtam ezen lendülni. Egyszer a fiam is tudni fogja, hogyan éltem. Bízom benne, hogy addigra szoros apa-fiú kapcsolatunk lesz. Kap egy olyan apai képet, hogy büszke lehet rám, a sikereimre.”

@krisztike.09.26

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés,

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás