promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tudod, hogy mit szimbolizál a NIKE logója, a kis pipa? – videó
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A világ egyik legkedveltebb és legismertebb sportszergyártó cége egy munkatárs álmának köszönheti a nevét. Ez persze csak első hallásra tűnik furcsának, hiszen a világtörténelemben rengetegszer történt már hasonló. Mármint az, hogy egy kiadós alvásból eszmélve születik egy nagy ötlet.

A céget csupán 1964-ben alapították az Amerikai Egyesült Államokban az Oregoni Egyetemen, egy atlétika edző, Bill Bowerman, és egyik tanítványa, Phil Knight. A két úriember kezdetben azzal kísérletezett, hogy tudnának könnyebb talpú futócipőt készíteni, amellyel az atléták jobb teljesítményre lennének képesek.

 

Az egyik legfontosabb dolog, a név kitalálásában pedig a vállalat egyik munkatársa, nevezetesen Jeff Johnson kapott főszerepet, aki a győzelem görög istennőjével, Nikével álmodott. Aztán azonnal bedobta, hogy legyen ez a cég neve, merthogy amúgy is egy sportmárkáról lesz szó, ahol olyan felszereléseket fognak gyártani, amelyekkel az embereknek fontos lesz, hogy hozzásegítse őket a győzelemhez.

Az új névhez kellett valamiféle menő logó is, az alapítók egy diákot kértek fel, hogy tervezze meg nekik ezt. Fontos volt, hogy a logó jól mutasson a futócipők oldalán is. A dizájn kitalálásában a tervező is azonnal Niké istennő ábrázolásait kezdte bújni, majd felskiccelt egy pipát, amely az elgondolása szerint a győzelem úrnőjének szárnyait jelképezi.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás