promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vízen is járhatunk a Nike új csodacsukájával – kép
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Közel egymillió forint volt, 24 pár készült belőle. Percek alatt elfogyott a széria. Te meg csak azt kérdezed, hogy ez most tényleg komoly?

A nyugati világ kultúrájában soha nem látott dolgot lépett meg a Nike az új cipőivel, egyszerűen szenteltvizet töltöttek a lépők talpába, ezzel szimbolizálva azt, hogy Jézus vízen járt. A cseppeket egyenesen a Jordán folyóból hozták, amelynek a vízében – a legendák szerint – Krisztust is megkeresztelték. A folyó ma amúgy igazi turistalátványosság, ahová naponta ezrével viszik a kirándulókat – egy kis paradicsom azoknak, akik szeretnének megmerítkezni ott, ahol minden elkezdődött. Még oklevelet is kapna a bátor résztvevők, hogy átélték a csodát.

Szóval egyáltalán nem meglepetés, hogy a Jordán tó víze is kommercializálódott 2019-re. A cipő talpába szánt cseppeket egy pap áldotta meg, és csak ezek után kerülhettek a helyükre. Mindössze 21 pár készült belőlük, és a borsos ár ellenére nagyon hamar gazdára is találtak.

Fotó: The Brag

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás