promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ariana Grande nyitotta meg a Manchester Pride-ot
Borítókép:  Ariana Grande. Forrás: time.com
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ariana Grande két évvel a 22 emberi életet követelő terrortámadás után tért vissza az angol városba.

[[adv]]

2017 májusában Ariana Grande koncertet adott Manchesterben, és terroristák támadást követtek el a nézők ellen. Huszonketten meghaltak, rengetegen megsérültek.

Az énekesnő a történtek után hosszú ideig poszttraumás stresszel küzdött, ám most két évvel később visszatért Manchesterbe. Az áldozatok előtt tisztelegve elénekelte a „No tears left to cry” című dalát, egyúttal megnyitotta a Manchester Pride-ot. Ám előtte szívhez szóló beszéddel köszöntötte a közönséget – írja a Daily Star.

„Szívből szeretem Manchestert, köszönöm, hogy visszatérhettem közétek! Úgy örülök, hogy itt vagyok mellettetek, ti a világot jelentitek számomra, és ezt hálásan köszönöm! Úgy idegeskedem, nehezen is találom meg a szavakat, de nagyon szépen köszönöm! Nagyon-nagyon boldog Pride-ot kívánok mindenkinek! Csodásak vagytok, imádlak titeket!”

A közönség természetesen felállva, tapsolva, sírva köszönte meg az énekesnő néhány mondatát, majd hatalmasat buliztak Ariana Grande-val.

Ariana Grande (@arianagrande) által megosztott bejegyzés,

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás