promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Reggel hatra jár dolgozni Schobert Norbi és Rubint Réka lánya
Borítókép:  Norbi egy virágcsokorral lepte meg feleségét. Forrás: Instagram
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A házaspár szerint fontos, hogy a gyerekek megtanuljanak a pénzzel bánni.

[[adv]]

Schobert Norbi és Rubint Réka gyermekei megtehetnék, hogy a sok-sok társukhoz hasonlóan gondtalanul élvezzék a nyári szünidőt. Ehelyett mindketten dolgoznak: Lara a Bajcsy-Zsilinszky utcai Norbi Update üzletben foglalkozik a vásárlókkal, illetve süti a termékeket, Norbika pedig a teletálban ételeket csomagol – írja a Blikk.

„A nyár elején megbeszéltük, hogy legalább két-három hetet mindenképpen dolgozzanak mindketten. Szeretném, ha Norbika vinné tovább az örökségemet, s azt látom rajta, neki is tetszik az ötlet. A lányom egyelőre nem tudja, merre tovább, de van is még ideje ezt eldönteni. Fontosnak tartom, hogy megtanulják és megbecsüljék a pénz értékét”

– mondta a lapnak Schobert Norbi.

Rubint Réka megmagyarázta, hogy Lara lányuk miért jár reggel hat órára munkába. Az édesanya szerint Lara maga kérte a délelőtti műszakokat, hogy így az edzésre és a barátaira is jusson ideje:

„Az, hogy reggel hatra jár dolgozni, és a sütéstől az eladásig mindenbe belefolyik, nemhogy nem derogál neki, de már egy barátnőjét is beszervezte. Így megismeri azt, hogy pontosan mivel foglalkozunk, miközben megtanulhatja, hogyan tartsa a kapcsolatot az emberekkel. Szerencsére nagyon élvezi!”

Schobert Norbert és Rubint Réka 2002-ben házasodtak össze és három gyerekük született: 2003-ban Lara, 2005-ben Norbert, 2011-ben pedig Zalán:

„A kisebbik fiam, Zalán még nem dolgozhat a korából fakadóan, de természetesen majd rá is sor kerül. Jó dolog, hogy nemcsak a szüleit, hanem a testvéreit is látja dolgozni járni, így biztos vagyok benne, hogy ő is szívesen vállal majd nyári diákmunkát.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Enjoy your life

@ norbert_schobert_jr.offical által megosztott bejegyzés,

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás