promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rihanna egykor az utcán árult ruhát, ma ő az új Chanel
Borítókép:  AFP/Martin Bureau
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Fenty, Rihanna saját kozmetikai márkája már ruházati luxustermékeket is árul. Az énekesnő gyerekkorában utcai bódéban kínált ruhákat, ma saját áruházában. Nem csak árul, divattervező is. Teljesült az álma.

Rihanna a világ egyik legismertebb zenésze, 250 millió feletti eladott lemeznél jár és hat zenei Guinness-rekordnál. Emellett színészkedik, ruhákat tervez, s egy ideje egy luxusipari vállalat divatházának első embere. Mindezt úgy, hogy ha visszalapoznánk a Fenty család (ez Rihanna vezetékneve) albumában, akkor találnánk olyan fotót, ahol kislányként még utcai bódéból árulta a ruhákat.

Rihanna barbadosi születésű, és gyerekkorában csak álmodozhatott arról a habzsi-dőzsiről, ami most körülveszi. Bridgetownban élt családjával, alkoholista, kokainfüggő apjával ruhákat árusított, aki hazaérve nem egyszer kezet emelt anyjára. Szóval nem az a meleg otthon vette körül, ám ki tudott törni ebből a környezetből, fiatalon elindította a zenei karrierjét, és ma sokszoros milliomos, és elismert sztár. (Fotó: pressfrom.info)

Ám nemcsak a színpad érdekelte, belekóstolt a filmek világába, reklámokban is szerepelt, és végre elkezdhetett hódolni hőn vágyott hobbijának: ruhákat tervezhetett. Az öltözködés, a prémium ruházatok mindig érdekelték, szinte minen évben ott van a legdivatosabban öltözött celebek listájának élbolyában. (Fotó: AFP/Evan Agostini)

2011-ben együttműködésre lépett az Armanival, két évre rá pedig már be is mutatták a londoni divathéten első saját tervezésű kolekcióját. A márkák szép lassan már sorban álltak az irodája előtt, a Dior, a Stance és a Manolo Blahnik például. 2015-ben ő lett a Dior arca, s Fr8me néven egy másik divatcéggel közös stylist ügynökséget alapított. Ekkor már a Puma kreatív igazgatójaként is dolgozott. (Fotó: Chris Delmas)

Majd jött a még nagyobb dobás: az LVMH francia luxusáruház égisze alatt megalapította saját kozmetikai vállalatát, a Fenty-t. A cég akkora sikerrel ment, hogy mostanra a franciák úgy döntöttek, ruházati szekciót is nyitnak, melynek természetesen Rihanna áll az élén. Nő még soha nem jutott ilyen magasságba az LVMH-n belül, nem véletlen, hogy az énekest a 21. századi Coco Chanelként, Jeanne Lanvinként vagy az új Donna Karanként emlegetik. (Fotó: AFP/Dimitrios Kambouris)

Az egykori utcai árusból divatmágnás lett.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás