promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy párt alkot Shawn Mendes és Camila Cabello?
Borítókép:  Camila Cabello és Shawn Mendes. Forrás: AFP/Mike Windle
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A két világsztár közös száma az utóbbi napokban kezdte el ostromolni a rádiók játszási listáit.

Néhány nappal ezelőtt mutattuk be nektek Shawn Mendes és Camila Cabello legújabb duettjét, és már akkor megállapítottuk, hogy ezt a nyári latin slágert unalomig fogják játszani a rádiók.

Fülledt, kissé erotikus klipben mozgatják csípőjüket a fiatalok, miközben megy a

„la la la la”.

A szöveg nem túl bonyolult, ellenben könnyen megjegyezhető, élvezhető és úgy belemászik az ember fejébe, ahogy azt előre megtervezték a stúdióban.

Most pedig a legnagyobb amerikai bulvárlap, a TMZ olyan fotókat közölt a két sztárról, amelyek akár félreérthetőek is lehetnek.

A portál értesülései szerint Mendes és Cabello vasárnap együtt reggeliztek egy népszerű Los Angeles-i helyen, ahol nagyon egymásra voltak hangolódva. Állítólag valaki meg is kérdezte az énekest, hogy

Camila Cabello a barátnője vagy sem?

Shaw Mendes egy fejcsóválással válaszolt. Az énekesnő ott volt Mendes pénteki koncertjén is, amiről ódákat zengett a közösségi médiában.

Ennek ellenére a TMZ állítja, hogy forr a levegő a két sztár között.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás