promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nyugodtan táncolhatnak a kérészek, rendőrök vigyáznak rájuk
Borítókép:  Mapio.net
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

„Nyugalom” – mondta valószínűleg egyik kérész a másiknak, miközben épp táncukat lejtették. A rendőrség ugyanis jelezte odafigyelnek az állatok biztonságára tiszavirágzás idején.

Megnyugatót hírt közölt a rendőrség. Már, ha a kérészek szemszögét vesszük alapul. Ugyanis a rend őrei jelezték:

fokozottan ellenőrzik a kérészek biztonságát tiszavirágzás idején.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitánysága arról tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy a Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság természetvédelmi őrökkel, a polgárőrség vízi tagozatával és halászati őrökkel közösen folyamatosan és visszatérően ellenőrzi a területet.

A közlemény szerint a kérészek már csak a Tiszán és egy-két mellékfolyóján, főként a Körösön lelhetők fel. A természet védelméről szóló törvény kimondja: tilos a védett állatfajok elpusztítása, engedély szükséges a gyűjtésükhöz, a befogásukhoz, a birtokban tartásukhoz is.

A védett rovarok elpusztítója szabálysértést követ el, és 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Természetkárosítást is elkövethet, aki a rovarok telepét károsítja meg vagy jelentős mennyiségű egyedet gyűjt – írták.

Felelnie kell annak is, aki a rajzásba kisgéphajóval belehajt és megzavarja, elpusztítja a kérészeket – közölte a rendőrség.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei folyószakaszon ezen a héten várható a tiszavirágzás.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás