promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„90 percen át irányítottuk a forgalmat az Everest tetején”
Borítókép:  Nirmal Purja
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nirmal Purja ott volt az Everesten május végén, amikor bekövetkezett a tragédia. A kialakult tömegben tízen életüket vesztették, annyira lelassult a haladás a halálzónában. A korábban sprciális katonaként szolgáló férfi most Facebook-posztban adta hírül, mit tapasztalt odafent.

Nirmal Purjáról már írtunk itt a Promotions-ön, ő az a nepáli férfi, aki hét hónap alatt tervezi megmászni a világ tizennégy legmagasabb hegycsúcsát. Egy hónap alatt hatig jutott, ami egészen döbbenetes teljesítmény. Most az Everesten látott tragédiáról írt Facebook-posztot.

Ő volt az a hegymászó, akinek a fotóját átvette a világ összes jelentős hírportálja és fotóügynöksége: a képen az látszik, ahogy az alpinisták összezsúfolódva, egymás sarkát taposva haladnak százával az Everest csúcsa felé. A fotó a magashegyi mászók számára megszokott, az Everesten a mászóidényben csupán néhány olyan nap van, amikor meg lehet kísérelni a csúcstámadást, s az expedíciók szinte mindegyike ekkor próbál feljutni.

Idén kevés ilyen időjárási ablak volt, ami miatt hatalmas „dugó” alakult ki, s tízen életüket vesztették a hosszú várakozás miatt. (Tavaly összesen öten haltak meg az Everesten, idén 17-nél tart a számláló.)

Nirmal Purja hosszú Facebook-posztban fejtette ki, mit látott, amikor május végén ő maga is szembesült a tragédiába torkolló zsúfoltsággal.

A felfelé tartók és a lefelé igyekvők sem akartak elsőbbséget adni a másiknak. Valakinek márpedig félre kell állnia, különben káosz alakul ki. (A csúcs alatti Hillary-lépcső egy kitett gerinc, rendkívül keskeny a járható út, itt szokott kialakulni a zsúfoltság, a szerk.) Soha nem zavart, ha problémába ütköztem extrém helyzetekben a hegyen, vagy amikor a speciális erőknél szolgáltam. Sőt, elégedettséggel tölt el, ha ezeket meg tudom oldani. Az Everesten nagyjából 90 percen át irányítottuk a forgalmat, s amíg ott voltunk, senki sem vesztette életét

- magyarázta Purja, aki maga hajnali 5.30-kor sikerrel megmászta a hegyet, majd 15.45-kor már a szomszédos csúcson, a Lhoce tetején állt.

Véleménye szerint sokat segítene a kialakult helyzeten, ha a fix kötelezést végző serpák már április végén kiraknák a kötélzetet a hegyen, így a május végén-június elején beállító monszunig több időjárási ablak idején próbálkozhatnak a mászók, s a tömeg jobban eloszlana.

Végezetül hosszáteszi: senkinek nem érdemes játszania az akklimatizációval. Amikor ő 2012-ben elkezdett komolyabban foglalkozni magashegyi mászással, sok kört ment a hegyen, mielőtt elkezdte volna a csúcstámadást. E nélkül az életét veszélyezteti az ember, ugyanis a teste nem tud hozzászokni a fenti, oxigénhiányos klímához, ami – mint a fenti példák is mutatják – tragédiához vezethet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás